Műszaki probléma akadályozza a Jáde nyúl nevű kínai holdjáró tökéletes működését, a zavar elhárításán dolgoznak a kutatók. A kínai nemzetvédelem tudományos, technikai és ipari főhivatalának közléséből csak annyi derül ki, hogy „a Hold bonyolult felszíni körülményei" okoztak problémát.

Az incidens nem sokkal azelőtt történt, hogy a holdjárót az elkövetkező, rendkívüli hideggel és sötétséggel járó holdi éjszaka idejére másodjára is hibernálták, nyugalmi állapotba helyezték. A Jáde nyulat egyszer már hibernálták, ami után két hete aktiválták újra.

A kutatóberendezést a Csang'o-3 űrszonda szállította a Holdra tavaly decemberben. Eredetileg három hónaposra tervezett küldetése során a felszín alatti geológiai alakzatokat térképezné fel, továbbá a kőzetek és a talaj kémiai összetételét vizsgálná. Eddigi tudományos vizsgálataihoz radarja, panoráma-kamerája, röntgenkészüléke és infravörös képalkotó berendezése volt a segítségére.

A volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína a harmadik ország, amely sikeres sima leszállást hajtott végre a Holdon, amire már csaknem negyven éve nem volt példa.

Oszd meg a hírt ismerőseiddel!

További hírek

Tudtad, hogy egyes madaraknak kék a tojása? És azt, hogy ezért nagy árat kell fizetniük?Érdekességek a nagyvilágból  -  2016. 07. 04.

Sokan csodálkoznak, amikor kék színű madártojást látnak – melyik madár tojik kéket, és hogy képesek erre a csirkék?

Tovább
Élő bolygónkÉrdekességek a nagyvilágból  -  2015. 09. 23.

Most Te is felemelheted a hangod Földünkért!

Tovább