Egy kutatócsoport elkészítette a világ legnagyobb, víz alatt járkáló robotrákját, a 635 kilogramm tömegű Crabster CR200-at. A rekord értékét némileg csorbítja, hogy ehhez hasonló szörnyet még soha senki nem épített, így nem nehéz a legjobbnak lenni a műfajban. Igaz, hogy már ma is több száz robotbúvárhajó járja az óceánokat, de egyikük sem olyan extrém, mint a Crabster. És hogy mire fogják használni? A Crabster célja ugyanaz, mint az igazi rákoké: lassú araszolás a tengerfenéken. Csak míg a rákok táplálkoznak, párzanak és szaporodnak, addig a Crabster kincsekre vadászik, tudományos méréseket végez, illetve kereskedelmi célokat lát el. Ilyen sokoldalú feladatkörhöz csúcstechnológiára van szükség, és a Crabster ebben is remekel. Ahogy az infografikán is látható, a robotbúvár távvezérelhető, 11 kamerát szereltek rá, akusztikus vízáramlás-figyelője és profi radarjai vannak. Az akusztikus kamera segítségével például zavaros, sötét vízben is kitűnően tájékozódhat.

A Crabstert az Ocean Science and Technology koreai kutatóintézetének mérnökei tervezték és építették. Az első próbamerüléseket tavaly nyáron végezték el a járművel. Idén tavasszal végzik el a mélységi próbamerüléseket; a teszt során a Crabster 200 méterrel merül majd a víz alá. Ha ez a teszt is sikeres lesz, a Crabster egy kutatócsoport munkáját fogja támogatni a Sárga-tengeren, ahol a régészek egy XII. századi hajóroncs feltárását végzik.

Oszd meg a hírt ismerőseiddel!

További hírek

Tudtad, hogy egyes madaraknak kék a tojása? És azt, hogy ezért nagy árat kell fizetniük?Érdekességek a nagyvilágból  -  2016. 07. 04.

Sokan csodálkoznak, amikor kék színű madártojást látnak – melyik madár tojik kéket, és hogy képesek erre a csirkék?

Tovább
Az ókori világ hét csodájaÉrdekességek a nagyvilágból  -  2016. 07. 25.

Az ókori világ hét csodája alatt az ókor hét legismertebb építményét értjük.

Tovább