A párhuzamos parkolás új rekordja 13,1 centiméter, azaz ilyen távolságban állt meg a Mini az előtte parkoló autótól, ráadásul kétszer egymás után.

A feltehetőleg kézifékkel a kezében született John Moffat december 10-én döntötte meg a párhuzamos parkolás rekordját, 13,1 centiméterre javítva az eredményt. Bár azt eddig is tudtuk, hogy ez nagyon kevés, mégis megdöbbentő felvételen látni, mit műveltek a Mini Mayfairrel.

A három méter hosszú kocsit ilyen kis helyre már csak kézifékes fordulattal lehet betenni, a videó tanúsága szerint pedig ez még a profiknak sem megy olyan könnyen. Az első néhány próbálkozásra Moffatnak sikerült rendesen lezúzni az előtte és mögötte parkoló autókat, de végül összejött a tökéletes fordulat. rekord ezzel még nem ért véget, hiszen a produkció után John átadta a volánt testvérének, Alaisternek, aki milliméterre pontosan megismételte a mutatványt, azzal az apró különbséggel, hogy nem a mögötte, hanem az előtte parkoló autótól állt meg 13,1 centiméterre. Mivel a rekordot ugyanazon a napon érték el, a Moffat testvérek nevét egyaránt bevésik a Guinness Rekordok Könyvébe, bár van egy olyan érzésünk, nemsokára valaki ezt a rekordot is átadja a múltnak.

Oszd meg a hírt ismerőseiddel!

További hírek

Egy pár, akik járják a világot, és vicces fényképeket készítenek az útjukba kerülő állatokrólÉrdekességek a nagyvilágból  -  2016. 07. 07.

14 hónappal ezelőtt egy pár otthagyta a munkáját, majd világ körüli utazásra indultak.

Tovább
Tudtad, hogy egyes madaraknak kék a tojása? És azt, hogy ezért nagy árat kell fizetniük?Érdekességek a nagyvilágból  -  2016. 07. 04.

Sokan csodálkoznak, amikor kék színű madártojást látnak – melyik madár tojik kéket, és hogy képesek erre a csirkék?

Tovább